Szeptember 30.

A fű harmatosan csillogott,az ég kékebb volt mint bármikor,pár madár csiripelt és kicsit csepegett az eső is.Egy lány ült a mezőn,török ülésben és a gitárját az ölében tartotta,szomorúan zengett el újra és újra ugyan az a dal...
-Kicsim!Szerinted felébredt?Hívj egy nővért úgy is kell infúziót cserélni.-hallottam egy hangot.Ez ismerős,lágy,gyenge és dallamos.Miért olyan ismerős ez a hang?Mi ez a fény,megvakulok.Látok....látok egy arcot.Nem is kettőt,hármat négyet ,ötöt....látok hat arcot.A hatodik épp most távozott.Valaki szorítja a kezem.Nem is szorítja sőt gyengéd.Megpróbálom megmozdítani valamelyik testrészem.
-Aauw!-szisszentem fel.Ez nem mozdult,megpróbálom a kezem...aha ezt sikerült kicsit felemelnem.Jobban ki kéne nyitni a szemem vajon kik ezek az emberek?Olyan halvány minden,és olyan homályos.Aha most sikerül.
-Nézzétek kinyitotta a szemét!-szólalt meg egy még ismerősebb hang,ez egy fiú.Most már eszembe jutott,a legelső hang az anya volt aki most szólt az pedig,Robi.
-Hol...hol vagyok?-kérdeztem remegő hangon.
-A kórházban kicsim.Balesetet szenvedtél.Emlékszel?-hallottam újra anya hangját most már minden világos volt.Mellettem anya Robi ült.Az ágyam előtt Lotti,Andi és Leila ácsorgott.
-Valami rémlik.-nyögtem.-Elmondanátok mi történt?-néztem anyára.
-Bicikliztél hazafele Lottitól,és mikor lekanyarodtál neked ütközött egy autó.Te pedig felborultál a bicikliddel.Eltört az egyik lábad a másik megzúzódott és eltört a jobb karod,és öt napig kómában voltál. -hadarta végig Robi.-Az volt még a nagy szerencséd hogy a sofőr megpróbált fékezni és így csak neked ütközött.
-Húha pedig esküszöm úgy emlékeztem hogy minibusz volt.-meredtem meg.
-Nem csak egy Suzuki.-nevetett Robi.A többiek némán ültek vagy a lányok esetében álltak.
-De most már aligha jól gondolom hogy nincs semmi bajom.Rendbe lesz a kezem és a lábam és ugye haza engednek.-mosolyogtam.
-Igen biztos úgy lesz.-nyomott egy puszit az arcomra Robi.-Viszont most pihenj mert különben nem gyógyulsz meg.-kacsintott Robi és mintha eszébe jutott volna még valami ismét megszólalt.- Ja és úgy is jön sok látogató szóval pihenj kicsit akkor úgy se fogsz tudni.Mi is hamarosan megyünk.-állt fel Robi.
-Igen mennünk kéne.-mondta komolyan Andi.-Pihenj sokat Vera holnap még jövünk.Elhozzuk a házit.-nevetett fel.
-Rendben.-kacagtam én is de eléggé be voltam rekedve.
-Akkor szia.-ölelt meg Leila óvatosan.
-Szia Leila ne hogy aggódj miattam!Tőled kitelik azért szóltam.
-Szia Vera gyógyulj meg hamar.-fogta meg még az épp kezem Lotti.Kimentek mind a négyen az ajtón,anyával maradtunk.Ketten.
-Anya te is menj haza,ne aggódj.Kérlek.-néztem anyára könyörgően.Egyedül akartam maradni a gondolataimmal.
-Rendben de este még bejövök.-mondta és kimnet ő is hamarosan bejött egy nővér aki kicserélte az infúzióm ezek után már csak gondolkoztam :
Szóval nekem jött egy Suzuki,eltört a jobb kezem és a jobb lábam a bal megzúzódott öt napig kómában voltam az ötödik napon felébredtem azt álmodtam hogy ülök a mezőn gitározok és ugyan azt a dalt éneklem el újra és újra.Mi ez ha nem kandi kamera?Biztos csak átverés.Hiszen reggel van ilyenkor agyilag totál dinnye vagyok biztos csak beetették velem hogy szeptember 30. van.Meg is nézzem a telefonomat.Mázli a mellettem lévő szekrényen van a bal oldalamon így könnyebben kitudom kutatni mivel ugye bár a táskámban van a teló és a táska a szekrényen van.Hűha ez nehéz így .
-A franc.-motyogtam.Nevetést hallottam meg.
Vajon ki nevet és min csak nem rajtam.Ja igen nem vagyok egyedül ha elfordítanám a fejem jobbra akkor talán észre is venném a mellettem levő ágyat,amin egy fiú fekszik nálam fiatalabbnak tűnik.De vajon ki ez?
-Bocsánat az illetlenségért idáig be sem mutatkoztam.-mosolygott.-A nevem Zsolti és hetedikes vagyok Azaz tizenhárom éves.
-Én meg Vera vagyok első éves a gimiben.-mutatkoztam be rekedten de annyira rekedt voltam hogy megijedtem a saját hangomtól.-Hány óra van?
-Dél múlt öt perccel.-nézett az órájára.-És szeptember 30. van.Jeromos neve napja.-gondolkozott el.-Sok ideig voltál kómába,mindig néztelek titeket.Jó volt látni hogy ennyire aggódnak érted a szüleid és a barátaid.-mosolyodott el.
-Érted is aggódnak.Biztos.
-Persze egy szóval se mondtam hogy nem aggódnak hahaha csak jó volt nézni...-vigyorgott még mindig.Átvergődtem a másik oldalamra és Zsoltit bámultam.Addig addig bámultam a fiút hogy végül unalmamban elaludtam.